Jelenlegi hely

0006 - Természettudományos képzés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenKüldés e-mailben

Gimnáziumunkban 2000 óta folyik humán-reál képzés, ahol a 17-18 fővel működő reálcsoportban emelt szintű oktatást nyújtunk biológiából és kémiából. A 2015/16-os tanévtől a természettudományos képzést teljes osztállyal szeretnénk indítani, ahol a biológia, kémia, matematika, informatika és idegen nyelv tantárgyakat továbbra is csoportbontásban tanulják majd a diákok.

Tagozatunkon mind a biológia és a kémia tantárgyat 4 évig tanulják tanulóink emelt óraszámban. Így lehetőségük van a tanulóknak a természettudományos ismeretek mélyebb elsajátítására, a gyakorlásra, így alaposabban fel tudnak készülni az emelt szintű érettségi vizsgára. A tanórákon kiemelt figyelmet kapnak a tehetséges diákok, lehetőség nyílik a differenciált oktatásra, gyakorlatorientált képzésre, tanulókísérletek elvégzésére. A nagyon korszerű és modern Béres Labor átadásával a legmodernebb eszközök állnak diákjaink rendelkezésére, így ők is bekapcsolódhatnak az egyetemek kutatási tevékenységébe, hiszen ezeket a kutatásokat helyben is elvégezhetik.

A hozzánk jelentkező diákokat szakképzett, több éves szakmai tapasztalattal rendelkező tanári gárda várja, akik kiemelt feladatuknak tartják a tehetséggondozást.

Sokrétű tehetséggondozó munka folyik az iskolában, hiszen a nevelés egyik legfontosabb célja a diákok képességének magas szintű kibontakoztatása. Tanulóink az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) országos döntőjének rendszeres résztvevői biológiából és kémiából. E két tantárgyból számtalan tanulmányi versenyen az országos döntőig jutnak a tanulóink. Bekapcsolódtunk a Kutató Diákok Mozgalomba, ahol diákjaink kutatásaik alapján nemzetközi versenyek döntőibe is eljutottak, így képviselhették hazánkat külföldön. E verseny kapcsán jártak már tanulóink Horvátországban, Thaiföldön és Oroszországban is.

A természettudományos munkaközösség eredményességét alátámasztják a biológia és kémia emelt szintű érettségik nagy száma, és kiemelkedő, országos átlag feletti eredményei is. Tanulóink legtöbbjét az első helyen megjelölt felsőoktatási intézménybe veszik fel; az orvosi egyetemek általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti karára, valamint vegyészmérnöki karra jelentkeznek nagy létszámmal. De képzésünk lehetőséget ad az alábbi szakmák eléréséhez is: biológus, élelmiszer mérnök, genetikus, állatorvos, vegyész, orvos-diagnosztikai laboratóriumi analitikus, biomérnök, kertészmérnök, tájrendező és kertépítő mérnök, ápolónő, védőnő, szülésznő, gyógytornász, képi diagnosztikai asszisztens, dietetikus, optometrista, tanár és geológus.

 

 

 

Kategóriák: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer