Jelenlegi hely

GE Foundation - Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó program - Thanksgiving Party Ózdon

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenKüldés e-mailben

Ózd 2015. november 24. – a GE Foundation Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó program diákjai Hálaadás napi partin látták vendégül a programot működtető partnereket, diáktársaikat és a közélet képviselőit.

A József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (JAG, Ózd) a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (Kisvárda) és a Bocskai István Gimnázium (Hajdúböszörmény) szervezésében került megrendezésre a Hálaadás Party. A rendezvény kiváló lehetőséget nyújtott a meghívottaknak arra, hogy találkozzanak egymással és megismerjék az amerikai kultúra érdekes hagyományát. A délután során a Nyíló világ program diákjai bemutatták tágabb környezetüknek, milyen tudással és készségekkel gazdagodtak eddig a program során, és merre tartanak az életcéljaik megvalósításában.

Tuza Ottó, az ózdi gimnázium igazgatója köszöntötte a program résztvevőit, majd Mezei Béla a kisvárdai GE fényforrás gyár igazgatója és Szabó Eszter a GE Hungary Rt. Corporate kommunikációs igazgatója szólt a diákokhoz és a vendégekhez.

Ezután a diákok átvehették a PITMAN üzleti angol szóbeli nyelvvizsgájukat, melyből 13 felsőfokú és 10 középfokú eredmény született a kisvárdai csoportból.

A diákok az üzleti angol nyelv tanulása mellett, gyárlátogatásokon, konferenciákon, gyakorlati programokon vesznek részt. Mindez azt a célt szolgálja, hogy jobban belelássanak az üzleti életbe és a diploma megszerzése után hozzájárulhassanak térségük fejlődéséhez.

A tehetséges diákok az iskolai tananyagot kiegészítő olyan ismeretekre és készségekre tehetnek szert, amelyek birtokában pályakezdő diplomásként jelentős versenyelőnnyel helyezkedhetnek el a hazai, illetve a nemzetközi munka világában.

 

Dávid Edina

programfelelős

 

 

Kategóriák: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer