Március 18-án indultunk útnak Egerbe, ahol IX. alkalommal rendezték meg az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) diákjainak országos irodalomversenyét. Már az út eleje is bővelkedett izgalmakban, ugyanis egy percen múlt, hogy Nyíregyházán nem késtük le az autóbusz-csatlakozást. Egerben egy kedves házaspár igazított útba, hogy végül megtaláljuk a versenynek otthont adó Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium épületét.
Másnap tartották a megméretést, amelyen először egy Benedek Elekről és Arany Jánosról, s műveikről szóló feladatlapot kellett kitöltenünk. A teszt okozta szellemi és fizikai „megpróbáltatásokat" városnézésen pihentük ki: sétánk során felkerestük többek között a Szent Miklós görögkeleti szerb templomot, a Gárdonyi Géza Emlékházat, barangoltunk természetesen a várban, s nem utolsósorban benéztünk Kopcsik Lajos marcipánmúzeumába. (Sajnáltuk, hogy igaza volt Széles István kísérőtanárunknak, aki az üvegtárlókban lévő csemegékről szólva kifejtette: „Mindent a szemnek, semmit a kéznek!")
Az elzárt marcipánok miatti bánatunkat 40 méter magas minaret tornyában próbáltuk kezelni: a magasba csupán hét lány, közöttük a hat kisvárdai merészkedett fel. A kiruccanás után nem kisebb művész mint Lajkó Félix hegedűjátékát csodálhattuk. Még ennél is jobban le voltunk nyűgözve akkor, amikor a szombati eredményhirdetéskor kiderült: mindegyikünk bejutott a szóbeli döntőbe.
A fináléban tíz perc felkészülés után 3 percig kellett beszélni a megadott három téma valamelyikéről. A verseny eredményhirdetésekor nem kellett szégyenkeznünk, amint azt az alábbi helyezéseink is bizonyítják:
9. oszt. korcsoport:
Nagy Regina (1.) helyezés, Vadon Vivien (3.) helyezés
10. oszt. korcsoport:
Nagy Ivett (2.), Horváth Adrienn (3.)
11. oszt. korcsoport:
Benedek Éva (6.), Luka Flóra (7-10. holtversenyben)
írta: Vadon Vivien
A képen balról jobbra Nagy Ivett, Nagy Regina, Vadon Vivien (állnak), Horváth Adrienn, Benedek Éva, Luka Flóra (ülnek)
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer