Elérhetőségek, további információk:
1996-ban egy olyan rendhagyó kezdeményezés indult el az országban, amely a kiemelkedõen tehetséges középiskolás diákok számára biztosít kutatási lehetõséget a legjobb hazai kutatóhelyeken. A diákokat a laboratóriumok, intézetek, műhelyek megtalálásában egy könyv segíti, amely az ott dolgozó mentorok listáját tartalmazza, de mindez a mozgalom honlapján is megtalálható.
1999. július 24-én a Kutató Diákok Országos Konferenciáján megalakult a tudományos kutatómunkát végzõ középiskolás diákokat, tudományos diákköreiket, mentoraikat és korábbi kutató diákokat összefogó Kutató Diákok Országos Szövetsége (röviden KutDiák).
A szervezet fővédnöke jelenleg Sólyom László köztársasági elnök, védnökei Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Pálinkás József, az MTA elnöke.
A tudományos kutatás bemutatásának legfőbb tere immáron hét éve a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK), amely minden év tavaszán kerül megrendezésre.
A nagyszámú résztvevőre való tekintettel 2002-tõl minden évben öt magyarországi központban, valamint Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban - egyfajta első fordulóként - regionális diákköri konferenciákat szerveznek.
A tanárok munkájának segítésére tanár-diák kutató-párokat, internetes virtuális munkacsoportokat, naprakész oktatási segédanyagokat, tanári kutatói ösztöndíjakat szerveznek.
2005-ben megalakult a mozgalom partnerszervezete, a Kutató Tanárok Országos Szövetsége.
2003-tól minden évben meghirdetésre kerül egy esszépályázat. A legkülönfélébb tudományterületekről beérkező dolgozatokat kétfős szakértő zsűri bírálja el. A 15-20 oldalas írások rendszeresen megjelennek a mozgalom összefoglaló kiadványaiban.
A versenyeken kívül számos közösségi program várja az érdeklődőket. A három tudományos tagozat (Humán és Társadalomtudományi, Természettudományi valamint Műszaki és Informatikai) által közösen szervezett KutDiák Szabadegyetem és Teaházi esték remek alkalmat szolgáltatnak neves tudósokkal és művészekkel való kötetlen beszélgetésre és természetesen egymás megismerésére is.
2007-től kezdődően hat városban kezdték meg működésüket a Regionális Kutdiák körök (Rekut), amelyek igyekeznek lakóhely szerint összefogni és megszervezni az érdeklődő fiatalokat. Sokrétű programjaikra (előadások, kirándulások, beszélgetések) bárki (akár komoly kutatási szándék nélkül is) jelentkezhet.
Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer