Jelenlegi hely

A természettudományos gondolkodás fejlesztése felfedeztető, gyakorlatorientált módszerekkel

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenKüldés e-mailben

 

 

 

 

„A természettudományos gondolkodás fejlesztése felfedeztető, gyakorlatorientált módszerekkel”

NTP-MTTD-15.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2015-ben nyílt pályázatot hirdetett a matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben című programok támogatására.

A Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium sikeres „A természettudományos gondolkodás fejlesztése felfedeztető, gyakorlatorientált módszerekkel” című pályázata révén valósíthatta meg a Nemzeti Tehetség Program azon célját, amely a tehetségsegítés, tehetséggondozás fejlesztésére irányult.

 

Elnyert támogatási összeg: 1.900.000 Ft

 

Pályázatban vállalt fő tevékenység: Legalább 60 órás tanórán kívüli, új kezdeményezésű, matematikai, vagy a természettudományos, vagy a technikai, vagy a digitális, vagy a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák elmélyítését szolgáló, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetségazonosító és tehetséggondozó program megvalósítása.

 

Foglalkozások és időpontjaik:

-          Kutatásmódszertani műhelymunka                                     

2015. november 05.-2016. január 15.

-          Nyílt végű, anatómiai, élettani és kísérleti problémafeladatok megoldását segítő kurzus biológiából és kémiából                               

2015. november 05.-2016. február 28.

-          Digitális kompetenciákat fejlesztő tréning   

2016. január 15.-2016. március 30.

-          Angol nyelvű természettudományos műhelymunka

2016. február 20.-2016. április 30.

 

  

 

Fedezd fel a természettudományt! Illúzió vagy valóság?”

 

NTP-KKI-B-15.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2015-ben nyílt pályázatot hirdetett a köznevelési és a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó programok támogatására.

 

A Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium sikeres „Fedezd fel a természettudományt! Illúzió vagy valóság?” című pályázata révén valósíthatta meg a Nemzeti Tehetség Program azon célját, amely a tehetségsegítés, tehetséggondozás fejlesztésére irányult.

     

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer