Jelenlegi hely

Élet és Tudomány

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenKüldés e-mailben

Elismerő szavak a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

természettudományos munkájáról

Elismerő szavakAz Élet és Tudomány magyarországi országosan terjesztett tudományos ismeretterjesztő hetilap, amely elsősorban a magyar tudományos élet eredményeire fókuszál. Érdeklődésének középpontjában a magyar és nemzetközi aktuális tudományos eredmények, valamint a tudomány hétköznapi kapcsolódási pontjai állnak. Főszerkesztője a 2014.november 14-i számában így ír egy kisvárdai rendezvényről:

„Kedves Olvasónk! A Tudományünnep keretében emlékezetes bemutatkozó délutánon vehettem részt lapunk képviseletében Kisvárdán. A Béres József TIT Egyesület szervezésében a Bessenyei György Gimnáziumban találkoztam kelet-magyarországi olvasóink több generációjával. Az impozáns épület dísztermét megtöltő hallgatóság tagjai ismerik és értőn olvassák az Élet és Tudományt. Főként a diákok érdeklődése volt igen örvendetes egy nyomtatott ismeretterjesztő hetilap iránt, hiszen róluk sokszor halljuk, ők már a digitális korban élnek. De nem csoda, ha nyitottak a természettudományos értékeire és érdekességeire. A gimnázium nemzetközi szinten felszerelt és működtetett Béres József laboratóriuma ugyanis kiváló lehetőséget biztosít a látványos kísérletezésre, s ez által a természettudomány összefüggéseinek tapasztalati megismerésére. A Bíró Gábor igazgató által bemutatott tudományos műhelyben három tanár: Tóth-Gál Zsuzsanna Napsugár, dr. Jámbrik Katalin és dr. Koncz Gábor, aki akadémiai levelező köztestületi tag, végzett látványos kísérleteket a színek kémiai és biológiai birodalmában.”

(Tóth Szilvia tanárnő tanítványaival nem lehetett ott a rendezvényen, mert Debrecenben vettek részt egy országos versenyen, melynek eredményeképpen képviselik Magyarországot a londoni nemzetközi Science on Stage fesztiválon 2015. június 17-20 között. A fődíjat a  “Tarka párák” – szivárványos kísérletek kicsiknek és nagyoknak pályamunkájukkal érdemelték ki.)

 „Mintegy tucatnyi „fejezetből” álló kísérletsorozatukban a színpompás oldatok, habok, sejtmetszetek játszották a főszerepet, no meg a vállalkozó kedvű diákok, akik”segéderőként” működtek közre a laboratóriumi munkában. A magyar tudomány kisvárdai ünnepi rendezvénye jól példázta, hogy miként építhet egymásra a lelkiismeretes, ötletes és alapos középiskolai oktatás és a tudománynépszerűsítői újságíró-szerkesztői munka. Reméljük, sok hasonlógyakorlat tapasztalható e téren szerte az országban.”

Köszönjük Gózon Attilának, az Élet és Tudomány főszerkesztőjének az elismerő szavakat.

                                                                                              Nyakóné Kántor Mária

Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

 

 

A fotókat Vincze Péter készítette.

Elismerő szavak Elismerő szavak
Elismerő szavak Elismerő szavak

 

Kategóriák: 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer