Jelenlegi hely

ECDL vizsgaközpont

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenKüldés e-mailben

Hallgatói tájékoztató az ECDL vizsgák lebonyolításáról

 

Az ECDL az Európai Unió által támogatott, egységes európai számítógép-használói bizonyítvány, amely nem elsősorban az informatikai, hanem a felhasználói ismereteket, az informatikai írástudás meglétét hivatott igazolni.

A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 2012 decemberétől működik ECDL vizsgaközpontként.

 

Általános tudnivalók

 

A vizsgázó az ECDL rendszerbe való első jelentkezésekor okmányként kezelendő vizsgakártyát kap, amelyre adatait a vizsgaközpont vezeti fel.

A kártya kiállításával egy időben a jelentkező a vizsgakártyához tartozó, az adminisztrációs rendszerből nyomtatható ECDL regisztrációs adatlapon aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy adatai a központi ECDL-adatbázisba a vizsgázók között történő nyilvántartás céljából bekerüljenek. A regisztrációs adatlapot 14 éven aluli vizsgázó esetében a szülőnek/gondviselőnek is alá kell írnia.

 

A vizsgakártya az első vizsga dátumától számított 3 évig érvényes, lejárta után új vizsgakártyát kell váltani, és az addig teljesített vizsgákat meg kell ismételni.

A közoktatási intézményekben tanuló diákok számára lehetőség van arra, hogy a modulvizsgákat 3 év helyett az első vizsga teljesítésétől számított 4 éven belül teljesítsék. Ez a lehetőség csak azon diákokra vonatkozik, akik közoktatási keretek között készülnek fel a vizsgákra, és az általános vagy középiskolai évek alatt teljesítik a 7 modulvizsgát.

Ilyen esetben a 7 sikeres vizsgát igazoló vizsgakártya ECDL Irodába küldésekor a vizsgaközpontnak mellékelnie kell a vizsgázó iskolája által erről kiállított igazolást. (Az ECDL (Select) START megszerzésére a rendelkezésre álló idő mindenkinek 3 év.)

 

Az ECDL Select bizonyítvány megszerzéséhez a következő modulok sikeres teljesítése szükséges

 

  1. Számítógépes alapismeretek
  2. Szövegszerkesztés
  3. Táblázatkezelés
  4. Online alapismeretek
  5. Három szabadon választott modul a fennmaradó öt közül (Adatbázis-kezelés, Prezentáció, Képszerkesztés, Webszerkesztés, It-biztonság)

 

Az ECDL Select Start bizonyítvány megszerzéséhez a következő modulok sikeres teljesítése szükséges

 

  1. Számítógépes alapismeretek
  2. Szövegszerkesztés
  3. Online alapismeretek
  4. Egy szabadon választott modul a fennmaradó hat közül (Táblázatkezelés, Adatbázis-kezelés, Prezentáció, Képszerkesztés, Webszerkesztés, It-biztonság)

 

Intézményünkben a modulvizsgák az alábbi szoftverekkel teljesíthetők:

Számítógépes alapismeretek:

Windows 7

Szövegszerkesztés:

Word 2010

Táblázatkezelés:

Excel 2010

Adatbázis-kezelés:

Access 2010

Prezentáció:

Powerpoint 2010

Online alapismeretek:

Mozilla Thunderbird

Internet Explorer vagy Mozilla Firefox

Képszerkesztés:

Gimp

Webszerkesztés:

NVU vagy KompoZer

 

Jelentkezés a vizsgákra

 

A vizsgák időpontjai honlapunkon kísérhetők figyelemmel.

 

Jelentkezni lehet az iskola titkárságán:

1) vizsgakártyával rendelkezőknek: a vizsga napját megelőzően legkésőbb 2 nappal személyesen, e-mailben vagy telefonon adataik megadásával (név, vizsgakártya száma, modul, vizsgaidőpont, telefonszám, e-mail cím)

2) vizsgakártyával még nem rendelkezőknek: a vizsga napját megelőzően legalább 1 héttel korábban személyesen.

 

A regisztrációhoz szükséges a vizsgadíj, illetve vizsgakártya igénylése esetén, annak díjának befizetése.

 

Külön vizsgát az egyes modulokból minimum 8 fő jelentkezése esetén indítunk, illetve a már folyamatban lévő vizsgák szabad helyeire is lehet jelentkezni előzetes egyeztetés alapján. Csoportok jelentkezését is várjuk!

 

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:

Telefon: 06-45/410-045

E-mail: molnart@besi.hu vagy posta@besi.hu

 

A vizsga lebonyolítása

 

  • Az ECDL vizsga megkezdése előtt a vizsgázónak be kell mutatnia valamilyen személyazonosságot igazoló dokumentumot (személyi igazolvány, jogosítvány vagy útlevél, 14 éven aluliak esetében érvényes diákigazolvány).
  • A vizsgakártyát a jelöltnek minden vizsgára el kell hozni, anélkül vizsgázni nem lehet.
  • A vizsgabiztos ellenőrzi a vizsgázók személyazonosságát és tájékoztatást ad a vizsga szabályairól, az alkalmazható segédeszközökről, valamint a vizsgán elkövetett szabálytalanságok következményéről. Ezt követően kiadja a vizsga feladatait.
  • Egy vizsga ideje 45 perc (kivéve: ECDL CAD, ahol 60 perc a rendelkezésre álló idő, illetve a fogyatékkal élők vizsgái, ahol az adható idő 90 perc), így egy napon több vizsga is letehető, azonban közöttük legalább 20 perc szünetet kell tartani.
  • Segédeszköz nem használható, a teremben a vizsgázó által elérhető távolságban táska, mobiltelefon stb. nem lehet, a mobiltelefonokat a vizsga idejére ki kell kapcsolni.
  • A vizsgázók számára a vizsgaközpont pecsétjével ellátott lapokat kell biztosítani, a vizsga során csak ezekre lehet dolgozni. Kivételt képez az 1. modul (IKT alapismeretek), amelyből a vizsgáztatás automata vizsgaszoftverrel történik: itt mind a feladatlap összeállítását, mind az értékelést a szoftver végzi.
  • A rendelkezésre álló időbe a feladatok ismertetésének ideje, illetve a vizsgázónak fel nem róható okból (kényszerleállás, meghibásodás, stb.) kieső idő nem számítható bele.
  • Ha a vizsgázó befejezte a feladat(ok) kidolgozását, vagy a rendelkezésre álló idő letelt, a nála lévő összes feladat- és munkalapot és/vagy a megoldást tartalmazó információhordozót átadja a vizsgabiztosnak értékelésre, aki ráírja a beadás időpontját, és ellátja kézjegyével.
  • Az idő lejárta után beadott dolgozatok érvénytelenek, ebben az esetben a vizsgát meg kell ismételni.
  • A vizsga ideje alatt a vizsgázók a termet nem, illetve csak rendkívül indokolt esetben hagyhatják el.
  • A teremből a vizsgázó semmilyen, a feladatokkal és azok megoldásával kapcsolatos anyagot nem vihet ki.
  • A vizsga közben a vizsgázók egymással egyáltalán nem, a vizsgáztatóval is csak kivételes esetben kommunikálhatnak, amennyiben a kérdés nem a feladatok megoldására vonatkozik. A vizsgázó a feladat megoldásához tanácsot és segítséget nem kérhet, és nem kaphat.
  • A vizsgabiztos, amennyiben szabálytalanságot észlel, a vizsgát (ill. az érintett személy vizsgáját) azonnal felfüggeszti: elveszi a dolgozatot, ráírja az elvétel okát, és aláírja. A vizsgázót a teremből eltávolítja, és a szabálytalanságról 48 órán belül értesíti az NJSZT ECDL Irodáját. Az esetet az ECDL Akkreditációs Bizottság megvizsgálja, és döntéséről a vizsgaközpontot és az érintettet írásban értesíti.
  • Ha a vizsgázó a számára esedékes vizsgaidőpontban nem jelenik meg, számára új időpontot kell biztosítani. A vizsgadíj-fizetési kötelezettségről ebben az esetben a vizsgaközpont saját hatáskörében dönt.
  • Amikor a vizsgakártya betelt, azaz a hallgató minden vizsgakötelezettségének eleget tett, a vizsgaközpont elismervény ellenében azt a vizsgázótól átveszi 3 napon belül továbbítja a NJSZT ECDL Irodájába. Az Iroda a kártyán szereplő adatokat összeveti a központi nyilvántartásban szereplő vizsgaadatokkal, majd kiállítja az ECDL bizonyítványt.
  • A bizonyítványt az ECDL Iroda a vizsgakártya leadásakor megjelölt címre küldi meg. Az átfutási idő kb. 6 hét.

 

A vizsga értékelése

 

A vizsgafeladatok értékelését a vizsgabiztos végzi az ECDL követelményei alapján. A vizsgázó – fiatalkorú vizsgázó esetén a gondviselő – a kijavított dolgozatot a vizsgaközpont által meghatározott módon megtekintheti. A sikeres vizsgákat egyenként, a vizsgakártyán erre megjelölt helyen a vizsgaközpont igazolja, a "MEGFELELT" minősítés beírásával. A sikertelen vizsgákat a vizsgakártyára nem vezetik fel.

 

Fellebbezés

 

A hallgató a vizsgákkal kapcsolatos kifogásaival jogorvoslatért fordulhat az NJSZT ECDL Irodájához. A döntést az ECDL Akkreditációs Bizottsága hozza meg. Az AB döntéseivel szemben fellebbezésnek helye nincs. Az állásfoglalás törvényességi szempontból az AB szerinti illetékes bíróságon támadható meg.

A vizsgázók által fizetendő díjak

 

ECDL és ECDL Select

 

 

Teljes árú vizsgakártya

7500 Ft

Vizsgakártya általános és középiskolás, valamint a felsőoktatási intézményekben tanuló, diákigazolvánnyal rendelkező, nappali tagozatos hallgatók számára

5500 Ft

START vizsgakártya

6000 Ft

START vizsgakártya nappali tagozatos diákok számára

4500 Ft

 

START utáni „FULL”, regisztrációs díj-különbözet:

Alapdíj:

3000 Ft

 

Diákoknak

2000 Ft

 

 

Egyéb regisztrációs díjak:

Jeles érettségivel bizonyítványt igénylők számára

5500 Ft (akinek már van vizsgakártyája, annak nem kell regisztrációs díjat fizetnie)

 

OKJ-vizsgamentességet élvezők számára

10 000 Ft

OKJ-vizsgamentességet élvező diákok számára

8000 Ft

OKJ bizonyítvány alapján részleges vizsgamentességet élvezők

7500 Ft (diákok 5500 Ft) regisztrációs díjat fizetnek a vizsgakártya kiváltásakor.

 

Vizsgadíjak:

 

Diákoknak (általános és középiskolás, valamint a felsőoktatási intézményekben tanuló, diákigazolvánnyal rendelkező, nappali tagozatos hallgatók)

1800 Ft/modul

Felnőtteknek

2500 Ft/modul

 

Egyéb információk találhatók az ECDL programról a http://njszt.hu/ecdl oldalon. 

 

ECDL Ügyfélszolgálat

 

Hétfő-csütörtök: 7.30 – 16.00

Péntek: 7.30 – 13.30

 

Elérhetőségek:

Telefon: 06-45/410-045

E-mail: molnart@besi.hu, posta@besi.hu

 

 

 

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer