Bessenyei György Gimnázium és Kollégium - Kisvárda
Published on Bessenyei György Gimnázium és Kollégium - Kisvárda (http://regi.besi.hu)

Címlap > A szépen beszélő matekos

A szépen beszélő matekos

[1]Focizik, karatézik, úszik, táncol és még Kazinczy-emlékérmes is !? Bizony lehetséges, Kovács Bence Zoltán 11.d osztályos bessenyeis tanuló bőven eleget tesz az előbbiekben említetteknek.

— Bence, karate országos és nemzetközi dobogós helyezéseid, számos eredményes úszó- és matematikaverseny után most Kazinczy-érmesként hallunk felőled. Hogyan történt ez?
—  „
Tanárnőm , Dr. Barabás Bertalanné, már tavaly is el akart indítani ezen a versenyen, bár akkor még fogalmam sem volt róla, hogy milyen ez a Kazinczy-verseny. Akkor egy matematikaversennyel való időpontegyezés miatt ki kellett hagynom ezt a megmérettetést. Most azonban itt volt a lehetőség. Gondoltam: >> Nem veszíthetek semmit. Kipróbálom magam valami új dologban is. <<  Szeretem a kihívásokat. Elmentem az iskolai fordulóra — mondván lesz, ami lesz —, s 2. helyezett lettem. Ez nagyon meglepett, főleg, hogy továbbjutottam a megyei fordulóra. Számomra már ez is siker volt. Ezután kezdtük el a komolyabb felkészülést tanárnővel, akitől sok segítséget és biztatást kaptam. A Nyíregyházán megrendezett megyei fordulón, nagy meglepetésemre, 1. helyezett lettem, ami kvalifikációt jelentett az országos döntőre. Tehát szinte a véletlenen múlt, hogy elindultam, bár tanárnőm a kezdetektől bízott bennem.”

—  Mesélnél a verseny menetéről?



—  „ A Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny országos és Kárpát-medencei döntőjének minden évben Győr városa ad otthont, ebben az évben már 48. alkalommal április 17-19. között rendezték meg. A három napos esemény során mindannyian  első nap délelőtt a szabadon választott szöveget kellett felolvasni, délután pedig az írásbeli forduló következett. A tanárnő – a kötelező szövegek meghallgatása után – azt mondta, hogy az élvonalban vagyok. Ez erőt adott nekem a további folytatáshoz. Másnap kötelező szövegként Ravasz László Cseresznyevirág című művét prezentáltuk, ekkor már nagyon élveztem a felolvasást, egyáltalán nem izgultam, úgyhogy elégedetten zártam a versenyt. Most már lehetett lazítani. Délután Győr hangulatos belvárosában sétáltunk, majd az írásbeli munka értékelése következett, ahol a zsűri tagjai hasznos tanácsokkal láttak el bennünket. Este a Győri Filharmonikusok csak nekünk előadott játékában is gyönyörködhettünk.”

—  Hogyan telt az utolsó győri napod?
—
 „Vasárnap már csak az ünnepélyes eredményhirdetés volt hátra a város önkormányzatának hatalmas dísztermében. Nagy izgalmak közepette kimondták az én nevemet is, Kazinczy-érmes lettem. Nagyon örültünk Tanárnővel, hisz elértük azt, amiért annyit fáradoztunk. Ezúton is még egyszer köszönetet szeretnék mondani Tanárnőmnek. ”

Gratulálunk!

Sütő Orsolya 11.e


Source URL: http://regi.besi.hu/?q=node/333

Links
[1] http://regi.besi.hu/pictures/kovacsbence.jpg