Jelenlegi hely

Aranyos fesztiváldíjak a bronztól az aranyig

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változatKüldés e-mailbenKüldés e-mailben

A szó legszorosabb értelmében „ARANYOS" diákjaink idén is szép eredményekkel tértek haza Pécsről, ahol a IX Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) Művészeti Fesztiválján jeleskedtek. A hangszerszóló kategóriában egy bronz-, s ugyancsak egy aranyérmet hoztak haza Horváth Adrienn (fuvola), illetve Nagy Ivett (citera) révén. Horváth Adrienn prózában is letette névjegyét egy bronzminősítéssel. Sőt, a szóló ének kategóriában - ezüstéremmel - ennél is tovább lépett, míg Révész Dóra egy bronzot érő produkciót „csalt elő" a torkából magának és a kollégiumnak.

A prózamondók mezőnyében szintén ezüstöt érő előadással Kocsi Evelin öregbítette a besis nevet, és ugyancsak ezüstminősítést szereztek a csoportos tánc kategóriában kollégistáink. A tizenhárom főt számláló együttes az Ajaki karikázó koreográfiával vívta ki a közönség és persze a zsűri elismerését. Versmondóink közül Potyók Evelin és Kraskó László Bence produkcióját különdíjjal ismerték el az ítészek, míg a 16 fős énekkar - nem mellesleg: egyedüliként(!) a csoportos énekes mezőnyben - aranyminősítést kapott.

Jóllehet nem Pécsett esett meg a nagy eset, hanem történetesen Zánkán (nevezetesen a most kezdő aranyos diákok hagyományos seregszemléjén): kollégiumunk futball-csapata nem talált legyőzőre, így méltán hozták el a díszes serleget.

Kovács Bertalan

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer